mcrblg-header-image

search

A fémmentes fogpótlás jó hír azoknak, akik allergiások!


Szponzorált tartalom

fémmentes fogpótlás

fémmentes fogpótlás

Bár a genetika is meghatározó abban, hogy fogaink állapota úgy általában milyen és mennyire gyakran kell fogorvoshoz járnunk, számos egyéb tényező is kihatással van erre. Viszont alapvető igazság, hogy idős korra sajnos nagyon sok fogunk mehet tönkre. Ilyenkor muszáj lesz valamilyen pótlást biztosítani, hiszen a fogsor elsődleges funkciója a rágás, ami az emésztésben játszik szerepet. A fémmentes fogpótlás megjelenése nagy szerencse, hiszen sok olyan ember van, aki allergiás a fémekre. A cirkónium-dioxid az, aminek köszönhetjük az allergiamentes pótlást, mely épp úgy alkalmazható egy fog hiánya esetén, mint egész fogsorra vonatkozóan. A szervezet könnyen be tudja fogadni, hiszen biokompatibilis, ami azt jelenti, hogy nem idegen az emberi szervezet számára. Először egy minta fog készülni, majd az digitalizálásra kerül. Ezután jön a számítógépes tervezés, majd a nyers korona megmunkálása. A végső munkálatokat követően rövid időn belül felhelyezésre kerülhet a lecsiszolt fogakra, amelyek kapcsán azt is érdemes kiemelni, hogy mivel természetes anyagról van szó, ami egy fémmentes fogpótlás, így az nem fogja vezetni a hőt. Ezáltal nem válnak majd érzékennyé a fogak a hidegre és melegre, nem kell ezzel a kellemetlenséggel együtt élni. 

close
search
Kategória
avatar

Hi, guest!

settings

menu

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás